Hűvös, de szikrázó napsütésben nyitotta meg kapuit a jégpálya. Kati már nagyon várta ezt a napot. Szeretett siklani a jégen, ilyenkor szabad és boldog volt. Sietve húzta fel a korcsolyát és dobogó szívvel lépett a jégre. A levegő friss illata, a nap fénye és a jég csillogása megszépítette számára a pillanatot. Könnyedén siklott a jeges víztükrön, arcán piros pír, számára ez volt a tökéletes kikapcsolódás, itt töltődött fel a napi munka után. Minden körnél látott egy-egy ismerőst, akinek boldogan integetett. Egyre többen érkeztek, még kezdő és már rutinos korcsolyázok is. Egyszer csak megérkezett barátnője, akinek nagyon megörült és boldogan integetett felé. A lány is észrevette és mosolyogva intett vissza. Nevetve suhantak a pályán, sok mesélni valójuk volt egymásnak.
Kati figyelmetlenségéből adódóan összeütközött egy férfival. Az esést mindketten nevetve nyugtázták, harag nem volt egyikükben sem. Csak akkor néztek egymásra, miután mindketten sikeresen talpon voltak. Szemük egymásra villant, valami bűvös varázs került a levegőbe. A fiú ezt megérezte és kihasználta a lehetőséget:
– Engedd meg, hogy bemutatkozzak, Gábor vagyok.
Szeme, szája egyszerre mosolygott. Katit elvarázsolta a látvány, nevetve, remegő hangon válaszolt:
– Szia, Kati vagyok.
Gábor élvezte a pillanat varázsát és megkérdezte:
– Mehetek Veled?
Kati, aki szintén örült a találkozásnak, körül nézett, barátnőjét kereste, de nem látta, így örömmel válaszolta:
– Persze, gyere, induljunk.
Rótták a köröket, sokat nevettek, csipkelődtek egymással és élvezték a találkozásuk minden pillanatát.
Amikor Kati haza indult, Gábor felajánlotta, hogy elkíséri, ezzel is meghosszabbítva az együtt töltött perceket. Kati örömmel vette az ajánlatot, s bár az este hűvös volt, arcán még mindig jelenlévő piros pír jelezte örömét. Sötét volt, a kopasz fák egyhangúságát a színes kirakatok fénye szépítette meg. Az emberek csomagokkal a kezükben siettek, míg ők ketten kézen fogva sétáltak a téli hangulatba öltözött utcákon.
Teltek a napok, minden délutánt a jégpályán töltöttek. A találkozás sok boldog percet szerzett mindkettőjüknek, annyi mindenről tudtak beszélgetni, mintha már nagyon régen ismernék volna egymást. Minden alkalommal jókedvűen várták a következő délutánt. Közeledett a karácsony, Kati sokat mesélt az illatos sütemények és ízletes ételek sokaságáról, amit anyjával együtt készítenek el. Gábor elképzelte a sok finomságot, szinte érezte az illatukat, a nyál összefutott szájában. Elképzelte a szépen megterített asztalt és szíve összeszorult. Szülei egy balesetben három éve elmentek, s már anyja szülei sem élnek. Az apja szülei egy kis vidéki faluban élnek, de őket nem ismeri. Bár ő is ott született, de még kicsi korában felköltöztek Pestre, ezért nem emlékszik rájuk, csak apja által elmesélt emlékképek éltek a szívében. Gábor egyik nap hazafelé megkérdezte:
– Hol töltöd az ünnepeket, hol készül ez a sok finomság?
Kati nevetve, örömmel válaszolt:
– Anyuval, a nagyiékhoz utazunk,Tobozosra.
Ők ugyan apukám szülei, akire már nem emlékszem, mert három éves koromban elváltak, de a szüleit nagyon szeretem. Csoda szép kis falu, ahol mindig csend van. A kertek és az utcák rendezettek, az emberek kedvesek, még tudnak nevetni. Mindenkinek van saját háztáji, de dolgoznak is egy közösségben, így tudnak megélni. Az így keresett pénzből veszik meg azt, ami nem terem meg a kertben. Közösen építik és szépítik a falut, akinek kell, segítenek. Nagyon szeretek ott lenni, az ilyenkor eltöltött két hét számomra fantasztikus. Ott még a levegőnek is más az illata, és éjszaka több száz csillag van az égen. Nem tudom pontosan úgy elmondani, látnod kéne. Kati olyan boldogan és részletesen mesélt, hogy bárki könnyedén elképzelhette a vidéki emberek minden napi életét.
Gábor azonban döbbenten hallgatta az élvezetes beszámolót, torkában gombóc kezdett növekedni, szíve összeszorult, nem tudott megszólalni.
Kati észrevette, hogy valami baj van:
– Mi történt, mi a gond, kérdezte.
Gábor egy rövid ideig hallgatott, majd megszólalt:
– Ott születtem és két éves koromig ott éltem a szüleimmel. Apám Pesten kapott munkát és felköltöztünk, de nagyon sokat mesélt a faluról, ahol a szülei is élnek. Ők még mindig ott laknak, de nem ismerem őket, sosem találkoztunk.
Kati is elhallgatott, próbálta összerakni a részleteket. Gondolatok és érzések kavarogtak benne, most értette meg Gábor iránti érzéseit. Biztonságot és sok boldog percet kapott tőle az elmúlt három hétben, de szerelmet nem érzett iránta. Nagyon szeretett vele lenni, nevetni, beszélgetni, de semmi több. Gábor a testvére, így már érthető minden. Három éves volt, mikor szülei elváltak, mert apja hűtlenségéből egy gyermek született. Apját szülei kitagadták, többé nem látogatta őket. Neki ugyan hiányzott az apja, de a család hallani sem akart róla, hogy találkozzanak. A sors azonban másképpen gondolta és az évek elteltével összehozta őket. Gondolatok sokasága pörgött agyában, s ahogy összeálltak a részletek, elmosolyodott.
Felnézett Gáborra és így szólt:
– Gyere velünk Te is! A nagyiék biztosan örülnének. Te nem tehetsz semmiről, nem a te hibád, ami történt.
Gábort is felkavarta a felismerés, szívét mélyen érintették Kati szavai. A lány, akihez vonzódott, a nővére. Azonban boldogan eljátszott a gondolattal, hogy megismerheti apja szüleit, hiszen oly régen vágyott rá. Nem lesz többé egyedül, ismét lehet családja és nem kell magányosan töltenie az ünnepeket. Gondolatban már azon töprengett, milyen ajándékokkal kedveskedjen, elveszettnek hit nagyszüleinek.
Szívéből boldogan kicsattanó, remegő hangon mondta:
– Örömmel veletek megyek! Köszönöm!
A cikk szerzői jogvédett, további felhasználását nem engedélyezem!
